Online versenyek általános szabályzata

Ez ismét egy olyan oldal, amit mindenkinek el kell olvasnia. De ez nem elég. Tényleg tudatosítsuk, hogy a szabályok azért vannak, hogy betartsuk őket. Egyébként meg sose felejtsük el: normális, fegyelmezett küzdelemben legyőzni másokat mindig sokkal felemelőbb, mint egy kis sunyisággal.

Az elején érdemes leszögezni, hogy itt találhattok egy fórumot is a szabályzatot illetően, szóval mindenképpen kérdezzetek, ha van valami felmerülő probléma, de ha szerintetek szükség van valamilyen változtatásra, azt is megvitatjuk majd.

Az első és legfontosabb, hogy headset használata kötelező. Neked is, és a szervezőnek is sokkal könnyebb dolga van így kommunikálva.

A futam részletes szabályzata

A versenyek időpontját, körszámát, és egyéb részleteit mindig az aktuális versenykiírásban találhatod meg.
A versenyekre való nevezés feltételeit is az épp aktuális versenykiírásban találhatod meg.

1 / Időmérő

  • Ha éppen máshogy nem rendelkezünk az aktuális versenykiírásban, akkor a futamok előtti időmérőn hossza 20 perc lesz.
  • Az időmérőn szellemautókkal fogunk menni. Ez még változhat, de a szűkös időkeret és az emiatt kialakuló tumultusok, feltartások miatt ez lehet a legcélravezetőbb kezdetben.
  • Ha az időmérőn nem sikerül tiszta kört abszolválnod, a rajtrács végére kerülsz.
  • A rajtsorrend nyilvánvalóan ez alapján az időmérő alapján alakul ki.

2 / A versenyek eseményeihez kapcsolódó szabályok, kiírások

A rajt és az utána következő egy-két kanyar tudhatja magáénak a legrázósabb pillanatokat. Ekkor bekövetkező baleseteket vagy a bíró szankcionálja futam után, vagy amennyiben nincs bíró, a szervező dönt a későbbi büntetésekről. Ezekből bővebben a későbbiekben.

  • A rajtsorrendet időmérő eredménye határozza meg

A futamokon egy fajta rajt van.

2 / 1 – Állórajt

Az időmérő eredményének megfelelően a rendszer felhelyezi az autókat a rajtrácsra. Ez után egy felvezető kör következik. A felvezető kör után mindenki elfoglalja az őt megillető rajthelyet.

2 / 2 – Felvezető kör

Ésszel. Tudjátok, hogy nincs tétje még, de pont emiatt lankadhat a figyelem. A kerekeket persze melegíteni kell, de ezt is csak ésszel. Nem szeretnénk felfordulást látni már a felvezető kör alatt. Amennyiben valaki még is galibát okoz, az bizony keményen szankcionálva lesz. Egyébként egyszerű a dolog, alacsony sebességgel követed az előtted lévőt. Kisebb gyorsítások, fékezések beleférnek, de mindig légy körültekintő, mennyire vannak előtted, melletted, mögötted. Megelőzni az előtted lévőt tudatosan, több kanyaron vagy egyenesen át tartóan kifejezetten tilos. Lehet mellé érsz, 1-2 méterrel előtte gurulsz, de ez nem maradhat állandó, szépen sorakozz vissza mögé. Még nem tudjuk a rendszer miképpen szankcionál, illetve a törésekkel sem vagyunk tisztában, hogy ha be vannak kapcsolva, akkor az már a felvezető körre is érvényes-e, de ezek majd kiderülnek.

2 / 3 – Boxkiállás

Az ezzel kapcsolatos részleteket mindig a versenykiírásban találod meg. Ez akár futamról-futamra is változhat!

Amit mindig kötelező betartani: utolsó körben nincs boxkiállás. Valamint az SC pályán tartózkodása alatt mindig nyitva a box, ezen kiállások pedig beleszámítanak a kötelezőbe!

2 / 4 – Safety Car

Safety car csak váratlan események bekövetkezésekor vagy baleset esetén jöhet a pályára.

  • Csak akkor vetjük be a Safety car-t, ha legalább hárman kérik, a nevük bemondásával. Ilyet akkor lehet kérni, ha valaki komoly balesetet szenvedett, vagy pl. mozgásképtelen jármű van a pálya közepén…
  • Csak azok kérhetnek safety car-t, akik érintettek a balesetben. Aki feleslegesen követeli a biztonsági autó jelenlétét, ezzel is megzavarva a versenyt, annak büntetés, és versenytől való eltiltás lesz a jutalma.
  • Ha valaki SC-t kér, annak kötelezően ki kell állnia a boxba az első adandó alkalommal!
  • Csak a lobbyvezető hívhatja be ténylegesen a Safety car-t. A behívás pillanatától kezdve tilos az előzés!
  • A biztonsági autó behívása után az első helyen álló pilóta az első komolyabb egyenesben elkezdi összeszedni a mezőnyt. Mindezek után az SC nem lépheti át a 120 km/h-s sebességet. A mezőny minél előbbi összeszedése lenne a cél. A fenti 120 km/h-s sebességhatár természetesen csak az élen autózó SC-re, azaz az első helyezettre vonatkozik. A többiek ésszel de átléphetik ezt, egészen addig amíg össze nem rázódott a mezőny. Ne felejtsük el: előzni tilos!
  • A már összeállt mezőnyben való hirtelen fékezgetés, szándékos lemaradás, leszakadás szigorúan tilos!
  • A balesetben részt vevő autók természetesen a mezőny végére kerülnek. A belesett előtti pozíciójuk így teljesen lényegtelenné válik.
  • A versenyzők SC alatt megőrzik a pozíciójukat, figyelnek a követési távolságra. Kivéve a balesetet szenvedett pilóták, akikre ugye vár egy azonnali, kötelező boxkiállás is.
  • Ha a lobbyvezető úgy látja és valóban mindenkinek sikerült a felzárkózás, akkor “kimehet” az SC. Ez azt jelenti, hogy az első helyezettnek, aki az SC szerepét tölti be, a kör vége felé bele kell taposni a gázba. Előzni szigorúan csak a rajtvonal átlépése után lehet!
  • A Safety Car pályán tartózkodása idején egyébként mindenki szabadon bemehet a boxba. Ez a boxkiállás beleszámít a kötelező minimum 1 kiállásba is.
  • Ha nem sikerül a felzárkózás az elsőre, azaz az SC-re, addig amíg az eléri a boxutca bejáratát, az SC további egy körre kint marad!
  • Amennyiben valaki egy hiba folytán SC alatt kicsúszik, visszaesik, az azt a helyezést tartja meg ahova éppen visszaérkezett a pályára az incidenst követően.
  • SC nem jöhet be az utolsó két körben!

A lobbivezetőre vonatkozó szabályok nem várt eseményeknél

Az első és legfontosabb, hogy ha tudja, hogy be fogja hívni az SC-t, akkor nem mehet ki közvetlen a behívás előtt a boxba letudni a kötelező kerékcserét.

Váratlan események

A lobbivezetőre és a többiekre is kihatással lehetnek egyéb váratlan események, mint a sárga zászló jelenléte, piros zászló, kék zászló. Stb. Ezek egy része azonban benne lesz a játékban, így ezen szabályok megfogalmazásától jelenleg tartózkodnék. Meglátjuk, hogy kezeli (és adott esetben bünteti) ezen helyzeteket (és a versenyzőket) a játék.

2 / 5 – Versenykiírás

A futam kiírására a következő futamra eső héten, mindig hétfőn kerül publikálásra.

2 / 6 – A verseny megrendezésének feltételei

Egy verseny megrendezésének alapvető feltétele, hogy induljanak is rajta elegen. 4 fő alatt teljesen szükségtelennek érzem elindítani a versenyt. Az adott versenyt ennyien is letudhatjuk, de a bajnokságba tehát nem számít az az eredmény, amelyet 3 vagy annál kevesebb indulóval értünk el. AI-k behívásáról esetleg akkor lehetne szó, ha sokszor határon lennénk, valamint egyszerűen színesebbé szeretnénk tenni a versenyzést.

3 / Pontrendszer

Az online versenyeken, bajnokságokon az alábbi pontozási rendszert vezetjük be.

VersenyzőRajt poz.Pont
valaki 0130
valaki 0225
valaki 0321
valaki 0418
valaki 0516
valaki 0614
valaki 0712
valaki 0810
valaki 098
valaki 106
valaki 115
valaki 124
valaki 133
valaki 142
valaki 151

Nem sorolom fel külön, tételesen,  látja mindenki. Az első 15 versenyző kap pontot. A leggyorsabb tiszta körért +1 pont jár! Ezzel is ösztönözve mindenkit a verseny legvégéig! Szintén egy pont ját a pole-ért az időmérőn!

A bajnokságban pontegyenlőség esetén a több győzelem számít. Ha az megegyezik, akkor a több 2. helyezés. Amennyiben az is azonos, addig megyünk tovább, míg valakinek a lehető legjobb eredményből nem lesz eggyel több, mint a másiknak. Ha esetleg ez is megegyezik, akkor a futamokon szerzett magasabb átlagpontszám dönti el a kérdést. ha valaki pl. 3 futamon szerzett 80 pontot, míg a másik csak 4 futamon indulva tudta elérni ezt a pontszámot, akkor egyértelmű, hogy előbbi kerül előrébb a bajnokság végelszámolásában.

Általában 8 futamot takar majd egy bajnokság, ez bizonyos esetekben eltérő is lehet. 8 futamos rendezés esetén mindenkinek csak a legjobb 6 eredménye számít. Ez azért van, hogy a később csatlakozók, illetve az egyéb elfoglaltságok miatt olykor nem megjelenő versenyzők is versenyben lehessenek a címért. Természetesen az a legjobb, ha minden futamon jelen leszel, hiszen ha a 6 alkalomból egyszer kiesel, akkor már csak 5 pontszerzős futamod marad. Míg ha mind a 8 futamon részt veszel, ennek ellenére valamiért kétszer összetöröd magad, akkor elég valószínű, hogy ezek mellett marad 6 jó vagy jobb, pontszerzős eredményed.

4 / Versenyzői hozzáállás és etikett

A sportszerűség mindenek felett áll! Viselkedjünk felnőttként a pályán. Korrekt versenyzéssel nyerni vagy veszíteni… Mindkettő többet ad, mint valami apró csínnyel, szabálytalansággal elért jobb helyezés. (Arról nem is beszélve, hogy a sportszerűtlenség szankcionálásra kerül!)

  • Személyes sérelmeket felemlegetni, konfliktusokat újra elővenni, újra vitatni nem a versenyen kell, rendezzétek le azon kívül
  • Ne bíráskodj a pályán, ne feszegesd a többiek türelmét az aktuális sérelmed illetően, nyújts be a futam után óvást! Erre találtuk ki!
  • Az egyik legfontosabb a körültekintő versenyzés, vezetés. Legyél okos, türelmes. Használd a tükröket, nézz jobbra vagy balra előzésekkor! És ne csak nézz, hanem láss is a pályán! A füleidről nem is beszélve!
  • Véleménynyilvánítás. Olykor mindenkiből kicsúszhat pár durvább szó, esetleg egy durvább tőmondat. De ezt ne fokozzuk. Egyik fél részéről sem!
  • Beszélgetésekkel kapcsolatban pedig a futamon minél kevesebb szövegelés lenne az ideális. Hiszen az igazi versenyzők sem szeretik, ha állandóan rájuk szólnak. Ehhez tartsuk magunkat. A verseny nem egy fórumnak vagy chat programnak helyet adó platform, nem itt kell megbeszélni, ki mit evett ebédre, sőt, a futam eredményeinek, eseményeinek kibeszélése is csak az utolsó versenyző célba érkezését követően történjen meg.
  • LAG bárki életét megnehezítheti. Fogadd el, számolj vele! És ne kezdj mások hibáztatásába!
  • Lekörözés esetén a lekörözendő versenyzőt figyelmeztetheti az őt lekörözni szándékozó versenyző. Az aktuális, éppen leköröző versenyzőt minél előbb el kell engedni. A lekörözés alatt álló félnek óriási felelőssége van. Az élversenyzők versenyét is tönkreteheti és saját magával is kitolhat egy komoly büntetést, eltiltást kiérdemelve. Amit tehet a lekörözött fél: legyen udvarias, előrelátó, de ne tegyen hirtelen mozdulatokat, ugyanígy ne lassítson hirtelen, ne húzódjon tudatosan, irreális szinten a pályán mellé, csak az elengedés céljából, ezzel akár nagyobb kockázatokat és baleseteket is előidézve. A leköröző fél pedig viseltessen mérsékelt türelemmel!
  • Előzésnél az előző fél ne legyen türelmetlen. Az előzésnél előforduló balesetek nagy részénél a hátulról felzárkózni kívánó versenyzőé a felelősség! Ne lökj ki másokat és ne szoríts le senkit a pályáról. Egy rázósabb féktávot bármikor bevállalhatsz, de ne a másik versenyző hátsójában autózva tedd ezt. Válassz más ívet, íveket, egyszer lehet tiéd lesz az ideális, gyorsabb ív, így a pozíció is! A játékban elvileg figyelmeztet a rendszer, ha melletted van valaki, azt azonban nem tudjuk, ez mennyire megbízható, az sem biztos, hogy ez be van kapcsolva mindenkinek. Szóval röviden lehet figyelmeztetni a másikat a futam alatt, pl. “Isti, balról jövök”. (Bár lehet a játék spotter rendszerét illetően kötelező használatot írünk elő, ezzel is könnyítve mindenki helyzetén.)
  • Amennyiben téged előznek, akkor vagy könnyedén átadod a helyed (akár gumikopás, spórolás miatt is), vagy küzdesz. A szándékos feltartás, tudatos veszélyeztetés, úgy mint pl a többszöri irányváltás egyenesben, féktávon tilos! Amennyiben előzési szándékkal beszúrt valaki melléd, akkor tartsd az ívet, ne reagálj gyerekesen, ne húzd rá a kormányt tudatosan a társadra, ezzel is veszélyeztetve mindkettőtök épségét! Inkább a visszavágáson, a következő kanyarokon, körökön járjon az eszed! A ráhúzásos, kiszorítós manőverekkel balesetet okozó emberek büntetésekben részesülnek!
  • Mindenki hibázhat. A verseny során is. Ha te is elhagytad a pályát, akkor nézz szét a térképen, hogy érkezik-e valaki. ha sehol senki, akkor nyugodtan visszajöhetsz a pályára, de ne kapkodj, mert még megforogsz vagy még nagyobb kárt teszel a kocsiban. Lehetőleg ne az ideális íven térj vissza a pályára, ennek akkor van kiemelt jelentősége, ha csak kicsit hagytad el a pályát, és épp egy forgalmasabb mezőnyben autózol épp. Tükröket is használd! Ha valaki egy ilyen kicsúszás utáni visszatéréssel balesetet okoz, súlyos büntetést kap!
  • Ha megsérültél, akkor nagyon óvatosan közlekedj a pályán. Lehetőség szerint került az ideális íveket! Figyelmeztesd a többieket, hogy megsérültél, és nagyon lassú vagy. A pozíciód megadása is sokat segíthet. Amennyiben a sérülésed miatt kétszer is leköröznek, míg eléred a box bejáratát, kötelességed azonnal feladni a versenyt!
  • Boxkiállás után a pályára való visszatéréskor legyél körültekintő. Minden pályára igaz, hogy a box kijáratát jelölő, meghosszabbított fehér/sárga vonal átlépése tilos! A szabály be nem tartása itt is büntetést von maga után.
  • A pályalevágásról és az előnyszerzésről: kiemelten fontos, hogy mindenki a pályát jelölő felfestésen (fehér vagy sárga vonalon) belül tartózkodjon. Kivételt képeznek ez alól a kerékvetők, amelyek ezen vonalak kiterjesztéseként funkcionálnak, így a kerékvető széle tölti be az új fehér/sárga vonal szerepét.A játék bünteti a pályalevágást, de azért megjegyzem: aki akár szándékosan, akár egy elvétett féktáv miatti levágással megelőzi a másikat, az köteles a lehető leghamarabb visszaadni a másiknak a pozícióját. És nem úgy, hogy éppen csak magad mellé engeded a ,társad,  hanem ténylegesen add vissza a levágással megszerzett pozíciódat! Ennek elmaradása esetén büntetés jár!
  • Óvás a futamot követő nap 24:00-ig nyújtható be. A futam közben, de a végén már egész biztosan tudni fogod, hogy óváshoz folyamodsz-e. Amennyiben igen, úgy mindenképpen mentsd el a futamot, a lobbivezetőnek kötelessége menteni, de bármi történhet, adott esetben szükség lehet a te visszajátszásodra is! Az óvást a Versenyek > Óvás beküldése menüpont alatt található űrlap segítségével küldjétek el. Részletes leírással.Az óvást visszajátszás nélkül is elfogadjuk, azonban csak akkor tudunk érdemben foglalkozni vele, ha van az esetről videó. Mozgóképes bizonyíték nélkül nem szeretnénk senkit sem elítélni. Kivételt képeznek az olyan esetek, amelyek adott esetben a lobbivezető vagy a bíró szeme láttára történtek. Amennyiben az óvás egy lobbivezető vagy bíró személyére vonatkozik, úgy azok nem vehetnek részt az óvás elbírálásában. Ez az elbírálás egyébként 48 óra alatt megtörténik, igény esetén független emberek közreműködésével.

5 / Büntetések

Az esetek kivizsgálása után döntenek a versenybíró(k). A versenybírók feladata objektívan mérlegelni a kialakult helyzetet, és kötelességük megalapozott indoklás mellett meghozni a döntéseket a büntetésekről. A bíró(k) figyelembe veszik az összes enyhítő és súlyosbító tényezőt is.

A bírói döntés végleges. Fogadd el. Tanulj belőle. Lépj túl rajta.

Többféle büntetés van:

  • Büntetőpontok
  • Boxutca áthajtás vagy 15 másodperces időbüntetés (Amennyiben a balesetet okozó versenyző elismeri a hibáját, a lobbivezető adhat neki ilyen büntetést. Azaz a következő 3 kör egyikében a kötelező boxutca vizitet leszámítva, még egyszer a boxutcába kell hajtania a felelősnek. Ha nincs már 3 kör hátra a versenyből, akkor a versenyző kap +15 másodperces időbüntetést a célba érkezés után! Figyelem, az utolsó körben semmiképpen nincs boxkiállás/áthajtás!)
  • Kizárás a bajnokságból
  • Kizárás az oldalról, fórumról, azaz a közösségből

A büntetőpontok alakulása (ilyen pontokat mindig a lobbivezető adhat, de csak a többi staffal való egyeztetés után)

  • Sértő vagy zavaró viselkedés: 1-10 pont
  • Véletlen baleset okozása: 10-20 pont
  • Szándékos baleset okozása: 20 pont
  • Versenyre való jelentkezés után nem jelenik meg (a későket nem érinti): 4 pont

További szankciók a gyűjtőknek:

  • 20 büntetőpont elérése esetén nem indulhat el a versenyző a következő futamon
  • 40 pont elérése esetén 6 futamos eltiltás
  • 60 pont elérése esetén fél éves eltiltás

A büntetőpontok minden év elején, január 1-én nullázódnak!

6 / A szabályok módosításáról

Az általános, online versenyeket illető szabályzat egyes pontjait felülbírálhatjuk egy egyedi, megrendezett bajnokság szabályaival.
Eme általános, online versenyekre vonatkozó szabályzatot szükség esetén bármikor módosíthatjuk. Ezekről a módosításokról a weblapunkon értesülhettek, illetve a változást követő első verseny kiírásánál is jelezzük majd.

Mivel a Project Cars 2 még nem jelenti meg, így lehetnek még kérdések, kétségek a szabályok leírását illetően. Türelmetek kérjük. Amint a program megjelenik, rohamosan kitisztul majd minden.

X
Tovább az eszköztárra